Hagynak meghalni ?

Nem tudtam mennyi ideig gyalogoltunk, azt sem, hogy merre , de egy váratlan pillanatban valami dörrenés hallatszott a hátunk mögül. Mind a ketten hátrafordultak és ennek az lett a végkifejlete, hogy én pedig a földön landoltam. Nyögtem egyet, amikor a gyökerek maradandó nyomokat hagytak az egyik vállamon.

-Mennyien lehetnek ?

-10 ?

-Te menj balról, én pedig jobbról. Talán el tudjuk intézni őket.

-Túl sok ez nekünk Bry.

-Fedezékbe.-kiáltotta, a most már nevéről ismert személy.

Hatalmas robbanás volt nem messze tőlünk. A ricsaj, amivel a támadóink közeledtek, már nem is hallatszott olyan távolinak. EL kell innen mennünk, különben ezzel a kér tökkelütöttel fogom meghalni.

-Héé! -kalimpáltam a kezemmel. - Nem kéne lelépnünk?

-Ki mondta , hogy téged is viszünk?

-Nem hagyhattok itt.

-Miért nem ?

-Tudom egyikőtök nevét. Szerintem, azok akik lőnek ránk szívesen meghallgatnák, mit is tudok rólatok.

-Tuod, ők előbb lőnének fejbe, mintsem meghallgatnák egy olyan ember történetét, akit velünk láttak.

Jogos. Nem volt több érvem, nem tudtam mivel megfenyegetni őket.

-Legalább vegyétek le a kendőt. - támadt egy ötletem

Nem mozdultak, közben még közelebbről lehetett hallani a fegyverek dörgését. Szó nélkül, mögém lépett az egyik és levette a kendőt. Megdörzsöltem a szemem, de a sok portól és piszoktól csak rosszabb lett.

Felpillantottam és mind a ketten engem néztek. Be kell, hogy valljam, másra számítottam. Két koszos, csúnya , faragatlan férfira számítottam, ehelyett két magas, jól öltözött , jóképű pasi fürkészte az arcomat. Mielőtt még megfeledkeztem a tervemről, megszólaltam.

-Most, hogy már láttalak is titeket, be tudlak nekik azonosítani.

-És honnan tudod, hogy nem ismernek minket?- szólt vissza gúnyosan Bry.

-De,hisz nem ismernek minket. -sandított rá a másik.

Nem tudtam nem nevetni Bry arckifejezése láttán.

-Hogy miért ver engem a sors veled ? -emelte égnek a szemét

-Most célzol valamire ?-háborodott fel a sértett

-Csak arra, hogy éppen most próbálja menteni magát, te pedig 100%-osan a segítségére vagy.

Mielőtt még itt összevesznek nekem és a tényleges megmenekülésem fuccsba menne, közéjük léptem.

-Álljatok le ! El kell mennünk innen, utána úgy össze veszhettek, ahogy csak akartok.

Egyik sem szólt semmit, csak elindultak előre. Már lehetett látni a katonákat, amint minket üldözőbe vettek. Nem nagyon bírtam az iramot tartani velük, de nem maradhattam le. Most már nem. Bár ha ott maradtam volna, valószínű, nekik lett volna igazuk. Nem kérdeztek volna semmit,megölhettek volna, vagy ami rosszabb lenne elhurcolnak és soha többé nem láthatnám a családomat. Ha jobban végiggondolom, az utolsó lehetőség a mostani választásomban is benne van. Ki tudja, merre tartunk? Kik lesznek ott ? Mennyien ? Nem-e fognak bántani vagy megölni ?

Ezek a kérdések forogtak a fejemben, amikor valaki üvöltött nekem. Nem értettem mi az, de a következő pillanatban egy éles szúrást éreztem a jobb combomban.

Lenéztem és rájöttem mi lett.

Meglőttek.

Elkapták a karomat és az ő segítségükkel tudtam eljutni egy földalatti bejárathoz.

-Nyisd ki! Nem bírja sokáig.

-Sietek.

Meleget éreztem, nem tudtam megkülönböztetni, most valóban egyre melegebb van vagy csak a golyó hatása. Szerencsére Bry erősen tartott, mert a lábaim felmondták a szolgálatot. Egyre sötétebb lett és tudtam lassan el fogok ájulni.

-Nath ! Siess! Mindjárt itt vannak !

-Kész.

Még láttam, hogy megfordult és ijedten nézett rám, de a többi már nem jutott el az agyamig.


Sziasztok!:)
Köszönöm a komikat!:) Örülök, hogy elnyerte a tetszéseteket, és remélem ez is el fogja:)